A harmadik egy valóban előre tervezett évad volt, melynek fő célja különféle vállalkozók bemutatása volt a célja. Ez esetben is törekedtünk rá, hogy sokszínű sokakat érintő ismeretterjesztő témákról beszéljünk. Eltérően a korábbi adásoktól a harmadik évadban már nem élő műsorokkal dolgoztunk, hanem előre felvett anyagokat állítottunk össze, így lehetőségünk nyílt különféle vágási, világítási és hangtechnikai eszközöket tesztelni. A részek elsődlegesen a YouTube-on és Spotify-on jelentek meg, majd beágyazásra kerültek a WakeUp Magazin központi honlapján és végül megosztásra kerültek a facebook-on. Az évadban már csak producerként és szerkesztőként vettem részt.Az évad 10 részből állt.